Az ambiens techno ünnepe ez!

Tudom mire kattogsz idén nyáron! A PLUTO Sound kiadó összeválogatott tizenhárom kőkemény instrumentális elektro dalt, és a végeredménytől a te agyad is elszáll.


Elég mostoha műfaj ez az ambient electro amúgy. Mármint kevés ember nevezné kedvencének, nem igazán szoktak ilyenre bulizni, és ha belepusztulok se tudnék egy előadót megnevezni. Általában felsőkategóriás helyeken ez szokott menni a háttérben, esetleg egy-egy nyári beach party alkalmával ez szól a DJ pultból. Ezért lehetünk baromi hálásak a Huszár Kristóf nevével fémjelzett PLUTO Sound kiadónak, mivel ilyen dalokra fókuszál a válogatás album, minden idegpályánkkal rá kell kapcsolódnunk a szintikre és a modulátorokra, de higgyétek el: megéri!


Tizenhárom trekk fér el a ̶l̶e̶m̶e̶z̶e̶n̶ BandCamp linken, ami így is több mint egy órás utazást kínál a midi-dzsungelbe. És kár is lenne kihagyni, mert az album olyan szépen van összerakva és felépítve, mint egy Jókai tájleírás.


Az eleje lassan indul, hogy a műfajjal még csak most barátkozók is felkészülhessenek a következő 6-7 számra, ami viszont kifacsarja az agyad, hogy aztán az utolsó számokkal újra lehűtsön. Tényleg érdemes végighallgatni, mert lötyögősön keresztül a ’80-as éveket idéző soundokig, a pszichedelikus tripen át a meditatív szitárig, szinte minden van benne. (Figyelem: Tényleg kábé csak fülhallgatóval, vagy atomjó hangfalakkal érdemes, szóval a telót felejtsd el)


Ha párat ki kéne emelnem, akkor mindjárt az elején a Sea of Bullsh*t SABW-től egy olyan anyag, ami megér egy misét. Eleve pluszpont, hogy nem túl hosszú, három perc negyvenöt másodpercével pont addig tart, ameddig kell. A melodikusabb dalok közé tartozik, és nagyon szépen játszik az alaplüktetés és a fő téma egymásra építésével. Gyakorlati haszna pedig, hogy ha séta közben hallgatja az ember, egy újhullámos művészfilm főszereplőjének érezheti magát.


A vadabb projektek közül az Ethic Politics-ért vagyok oda, amit NUOWO követett el. Pont a nekem kedves bpm-en mozog, de amivel belopta magát a szívembe, az a művész-polihisztor Menyus előtti tisztelgés. Azt hiszem, a modern Da Vinci maga is büszke lenne, ha tudná, hogy ilyen kattogáshoz adhatja hangját.


Na meg persze ott van az SPNT is, több mint két év után kiadott dala, a Rumble jobban horzsol, mint a járdaszegély, de erről majd később. (SPNT 2017-es bemutatkozóját ITT olvashatjátok!)


A lemez egyébként egy csomó másik platformról is elérhető, meghallgatásért KATT a linkekre ➡️ SpotifySoundcloudApple MusicDeezer


Ha pedig szeretnétek még többet megtudni a PLUTO Soundról, érdemes elolvasnotok a Huszár Kristóffal készített interjúnkat:

„A mai fiatalok olyan és annyi tartalomhoz jutnak hozzá, hogy nem tudsz ezzel versenyezni” | Ígéretes titánok

Alakul a független kiadói szcéna. Ezért egy sorozatban bemutatunk pár izgalmas kezdeményezést. #3: Interjú a Pluto Sound atyjával, Huszár Kristóffal.

További érdekességekért érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profiljait. Ha pedig szeretnétek picivel hozzájárulni ügyünkhöz, szerezzetek be egy jó Titánok-pólót vagy táskát a Popshopban! Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!

Penke Bence