Végy két lányt, gyúrd össze őket egy zenekarba, írj könnyed dalokat, az a tuti. A Primrose Paradise mintha ezt a receptet követné, de ennél több lehet bennük.
A Primrose Paradise: Megyeri Marci, Inczédi Judit és Szénási Annamari /// Fotó: Kováts Nóri
Picit gondban voltam, mikor Megyeri Marci megkeresett, hogy lenne két daluk, amiről örülnének, ha írnánk. Ez a para persze nem annak szólt, hogy ezek a számok vállalhatatlanok lennének – épp ellenkezőleg! –, hanem, hogy alapjában nem ilyen zenéket hallgatok, ritkán veszek el ilyen típusú, számomra a cunicipop határát súroló dallamokban. Ráadásul az egész inkább kacsingat a (tömeg)pop irányába, mintsem az underground felé, így picit (kimondva kimondatlanul) kívül esik a mi galaxisunkon.
A Primrose Paradise azonban – félretéve a szakadt, pronyó, prosztó túltorzított szemét iránti rajongásom –, megér jó pár szót, mert a zenében és a koncepcióban is van bizony fantázia. Mondanám, lehet rá építeni. Mert pontosan miről is van szó? Lassú, akusztikus gitáralapokra rátettek egy nagyon kellemes női énekhangot, amit egy csellóval megtámogatnak. Kifejezetten a langy érzelmekre hatnak, hogy pontos legyek, és a cikk címét ismételjem, kellemes andalgásra késztetnek. Ez pedig egy rohanó, elmebajos világban valódi felüdülés. Egyszerűen jó mosolyogni, nem gondolni nagy dolgokra, csak elveszni, hagyni magunkat sodorni a dallamokkal.
Az Inczédi Judit (ének), Megyeri Marci (gitár) és Szénási Annamari (cselló) felállásban működő trió eddig kiadott két dala közben csak első hallgatásra tűnik homogénnek. A Habos felhő a „ne kombinálj sokat, csak add át magad a nyugalomnak” érzésre játszik. Ezt erősíti a szöveg is, ami tök egyszerű sorokkal nem akar nagyot, komolyat mondani. Próbáld meg élvezni az életet, örülj, hogy itt lehetsz, napfürdőzz és mosolyogj. Nem nagy matek, inkább egy pozitivista attitűdre épít, könnyű, pár másodperc alatt dúdolható. Közben meg a zenei alapokat remekül összerakták alá, tényleg ügyes munka. Ha azonban ismét magamat kellene ismételni, a cuncipop hatás itt sokkal jobban kijön, mint a másik dalukban. A Habos felhő már csak ezért is egy igazi tömegpop dal lehetne, megvan benne mindaz, ami egy rádióbarát darab ismérve.
A Soha többé ezzel szemben szofisztikáltabb anyag. Lehet csak azért, mert a dalszövege mélyebb, nem „céltalan” merengésre késztet. Problémát vet fel (szakítás közeli élménybe merülünk), és noha az egész hangulat ennek megfelelőlen szomorkás, a végén azért felcsillan egy reményszál. Így minden borongóssága ellenére a pozitivista útról nem térnek le, ahogy a hallgatót se hagyják elkolbászolni a kijelölt ösvényről túlságosan.
Ha választanom kellene, nekem egyértelműen ez utóbbi áll közelebb az andalgási stílusomhoz. Szeretek ugyanis elmerülni a szövegben, jó, ha agyalni kell, ha olykor el kell vonatkoztatni. S itt ez teljesül.
Popiparilag okoskodva a formációban mindenképp ott a potenciál. Érdemes tehát dolgozni rajta, mert a könnyen emészthetőség, a ráció, agyjáték helyett a pusztán az érzelmekre hatás a szélesebb befogadókészség lehetősége felé viszi őket. S noha már mi is írtunk több olyan konceptről, amiben egy izgalmas hangú énekesnő köré húztak fel egy zenei világot, mint a Spicze Zsófi – The Sophisters házasság, vagy akár Nági, ám azok nem feltétlenül ennyire poposak. Ha be kéne lőnőm a Primrose hangulatát, akkor a Nyilas Reni & Ők-et mondanám elsőre. Igaz, Reniéknél a szöveg sokkal mélyebb, már-már társadalomkritikus, így hiába nagyon könnyen emészthető a zenei univerzumuk, a szójátékuk miatt tömegpszichózissal sokkal nehezebben számolhatnak.
Marciék viszont – hú, ezzel mennyit vártam, hahaha – simán lehetnek egy amolyan magyar The Corrs. Még ha alapjában véve utálok párhuzamokat hozni, mert ugye, mindenki egyedi, a Primrose Paradise valahogy ezt a miliőt idézi. Ugyan az ír csapatban három lány van, ráadásul ők mindhárman tesók, a két formáció azonban kétségkívül hasonló hangulati világban mozog, azonos érzelmi húrokat penget. Én mondjuk, egy hangyányit szofisztikáltabb szövegekkel támadnék, pl. a Soha többé vonalán. De ez már így a végére tényleg egy teljesen személyeskedő megjegyzés, – ahogy az is, miért az angol név egy magyar nyelven éneklő bandának? 😀 –, mert a tatabányai gyökerű zenekar még engem is el tud vinni egy vasárnapi andalgásra úgy, hogy nem érzem se cikinek, se árulásnak, hogy egy koszos, torzított gitár helyett őket hallgatom, szeretettel!
További érdekességekért érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profiljait. Ha pedig szeretnétek picivel hozzájárulni ügyünkhöz, szerezzetek be egy jó Titánok-pólót vagy táskát a Popshopban! Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!
