Sárga fények vezetnek a színpad felé

Nem foghat nagyon mellé a Mirror zenekarral, aki a műfaj kedvelői közé sorolja magát. Sallangoktól mentes metalcore ez, a stílus híveinek találkozó a pitben!

 

Lakner Dávid (Magyar Nemzet)

 

Bajban vagyunk, ha a sárgán villogó jelzőlámpától várjuk, pontosan eligazítson minket, menjünk vagy épp maradjunk. Kell olyankor körültekintés, saját belátás, igyekezet a bizonytalan szituációban is megtalálni a kapaszkodókat, magunknak rájönni, ki merről merre menne. Nem így van ez az épp csak megalakult Mirror zenekarral, ők semmit nem bíznak a véletlenre. Augusztus elején értesülhettünk a csapat indulásáról, aztán hopp, hó végére itt is volt a háromszámos demó Mondd meg címmel. Utóbbi helyett mondjuk lehetett volna épp Sárga fények is a nyitónóta alapján, jobban karaktert adva a szárnypróbálgatásnak, amely kezdésként több mint ígéretes.

A váram még épül, de vállamon a kéz a pit felé taszít

A Mirror tehát nem árul zsákbamacskát: hörgést és tiszta éneket vegyítő, metalcore-közeli muzsikát hallhatunk, aki kedveli ezt a stílust, kevéssé foghat mellé az Acosta Olivérrel (ének), Szapek Gergővel (gitár) és Nagy Sándorral (dob) felálló csapattal sem. Az anyagon közreműködött Hunyadi Zoltán (Sunset), a basszusért Tóth András (Fangler’s) felelt, s besegített még Siklósi Örs is az AWS-ből.

 

 

Kissé más ez mindenesetre, mint mondjuk az AWS vagy a színtér más csapatai: kevésbé telt a hangzás, letisztultabbnak hat, első felvételként ráadásul igencsak szépen is hangzik, főként a tiszta énekes rész. Utóbbi miatt pedig valahogy nincs is olyan sötétebb-melankolikusabb hangvétele a zenének, mint mondjuk az AWS-nek: a szövegek elvontságához és komolyságához nem fér kétség, Acosta mégis belevisz valamifajta punk rockos ízt, ami miatt néhol egyszerre érezzük a végtelennek tűnő nyár szabadságát és a komorabb vallomásjelleget.

 

A Mirrorral nem nyúlhat nagyon mellé a műfaj szerelmese: az óóó-zós csordavokálok ugrálásra késztetnek, a refrének fülbe másznak, mindezt úgy, hogy a szövegek a legkevésbé sem mondhatók sablonosnak, semmitmondónak. (Bár a „nem szól a don’t stop me now” azért mégiscsak furcsán hat két metaforikusabb rész között.) És ugyan a műfaj kereteit a Mirror nem hágja át, érdekes próbálkozásoknak lehetünk tanúi: a Tíz végén például egy elektronikus résznek, szinte már kedvünk is van Enter Shikarira váltani és széles mosollyal pattogni. Ebben az irányban érdemes lehet még tapogatózni, mellőzve persze a megúszósabb megoldásokat: legyen csak az a betét minél kiugróbb és pattogósabb, nincs ezzel semmi gond.

 

Máshol leanderes suttogós-feszültségkeltős résszel találhatjuk szembe magunkat – szintén a Tízben –, általánosságban viszont elmondhatjuk, hogy a tiszta énekes részek erősebbek a hörgőseknél, lendületesebbek. Fel is kapjuk a fejünket, amikor a jól induló refrénnél tartanánk attól, hogy a közepe-vége majd visszaránt, aztán mégsem veszítünk a lendületből, hogy még egy fogósabb levezető versszak is legyen a jussunk (Sárga fények – „Hogyan köpd ki, hogyan nyeld le…”) És nem győzöm itt ismét hangsúlyozni, mennyire ügyesen vannak megírva a szövegek, főként a Sárga fényeknél: nem érdemes a jövőben sem elmenni a nagyobb közérthetőség irányába, és persze a magyar nyelvet sem szabad elhagyni.

 

Nincs is mitől tartani

Pörgősebb, sallangoktól mentes metalcore ez a műfaj minden sajátosságával, bevett stílusjegyével, itt-ott progresszívebb ízekkel, a hangsúly mégis a modern metál fiatalos és befogadható jegyein van. Mert a szövegekkel szemben a zenénél ez nyilvánvaló: nem hosszan rágni, csócsálni kell ezt, hanem a színpad előtt a pitben dühöngeni rá, arra pedig kiválóan alkalmas már mostani állapotában is a Mirror. A tiszta ének csepegősre váltását mondjuk érdemes lesz a jövőben a minimálisnál is minimálisabbra szorítani: felesleges itt túlzottan meghatódni, az érzelmek precíz kifejezése megy így is, nélküle.

 

„Nem félek már, te zenélsz, egy új világról mesélsz” – halljuk a Nem félekben, ami nagyon rendben is van, nem kell tartani a kihívásoktól, szólhat a zene, és előre, még ha új világokat talán nem is érdemes lefesteni, ha egyszer az érdem pont a jól ismert stílusjegyek felidézésében rejlik. A műfaj kedvelői épp utóbbi miatt is fogják szeretni.

 

További érdekességekért érdemes követni a rovatunk Facebook-, Tumblr- és Instagram-profilját is. Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!

 

Ez a cikk az mno.hu-n jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016.09.13.

Ígéretes titánok