Koncertek kalandozóknak. Hová mész? Fogalmad sincs? Értelmetlennek tűnik, de izgi. Valahogy így lehet összefoglalni a Sofar Sounds lényegét. Titkos beszámoló.

Ha valaki nem tudja esetleg mi az a Sofar Sounds, akkor gyorsan összefoglalom. Egy franchise, noha ez elég csúnyán hangzik, ráadásul nem kaphatod ugyanazt a menüt a világ minden táján, hiszen sehol nem tudod, hogy mit kapsz. A lényeg: 444 városban rendeznek minden hónapban titkos koncerteket szerte a világon, a működési elv pedig mindenhol ugyanaz. Bejelentkezel egy olyan koncertre, aminek mindössze az időpontját tudod, a helyszínről és a fellépőkről pedig fogalmad sincs.
Aztán eljön a nap, reggel érkezik egy e-mail, hogy hol várnak téged este, a fellépőkben pedig csak akkor lehetsz biztos, amikor elkezdődött a zenélés. Zseniális ötlet, és ezt nem csak én mondom, hanem a sikere is alátámasztja!
Folyamatos teltházakkal, túljelentkezéssel futnak ezek az rendezvények, valahogy annyira jól esik néha a kontrollvesztés, az ismerkedés olyan dolgokkal, amik egyébként lehet, hogy rettenetesen távol állnak tőled.
Mert azt kell, hogy mondjam, el tudom képzelni, hogy a januári Sofaron Sounds Budapesten, ültek olyanok, akik soha nem hallgatnának meg a két zenekart, de lehet, hogy én sem ültem volna be így rögtön egymás után erre a két bandára a Bélába. De így megtettünk sokan, azt hiszem, hogy hatvan körül, annyi a Béla Bár alsó részének maximum kapacitása – ha tévedek elnézést, de a lényeg, hogy tele volt a ház!
A helyet már megtudtuk, a két zenekar pedig a Shinterz. és a The Pontiac volt, amire a helyre belépve egyből rájön az, aki ismeri az adott zenekarokat, mert a kis hely adottságaiból következik, hogy természetesen ez nem egy elvonulós backstageből előbújós felépített buli, hanem gyakorlatilag szobakoncert.

Nem mintha ez a két zenekar olyan lenne, akiket a lovak tetején kell utolérni, de ettől függetlenül, mindig különleges, amikor sokkal közvetlenebb a hangvétel, a hangulat, mint azt megszoktuk. A Shinterz. előtt még helyet kapott egy francia stand up-os srác is, aztán jött a kortárs magyar jazz.
A Shinterz.-t élőben még csak most kaptam el először, bár a megvilágosodom az irányukba már egy fél évvel ezelőtt megtörtént.
Amit ők csinálnak, ahhoz nagyon nehéz itthon bármi hasonlót találni, ha nagyon profi zenészek semmi mással nem foglalkoznak, csak azzal, hogy nekik jó legyen, amit művelnek. Messzebb áll a poptól, mint Észak-Korea a felvilágosult demokráciától, de, aki szereti belemártani magát az ilyen típusú zenébe, annak nagyon ajánlom meghallgatni őket, akár a friss anyagukat, ami tíz nappal a Sofar-fellépésük előtt jött ki.
OVER THE VILLAGE * SHINTERZ.
Over the Village – Shinterz. Released Jan 13, 2020 Record: Stamusic. Studios Mastering & Production Mix & Mastering: Gainlab Studios Video: Artee Studio – Thank you to NKA for the support!
Annak, hogy ők helyet kaptak ezen az eseményen, nagyon örülök, mivel, ahogy ezeket a sorokat írom, már szűkül is azoknak a száma, akik meg akarják hallgatni őket. Pedig tényleg hihetetlen, amit összeraktak, és egy ilyen rendezvényen meg tudták mutatni, hogy milyenek. És látszott az arcokon, hogy van, akinek ez kifejezetten tetszik. Ha pedig már ide beillesztettem a legutóbbi dalukat, legyél olyan, mint a Sofarosok. Nyitott. Hallgasd meg a dalt, holnap (feruár 7-én) pedig nézd meg őket élőben is, egy teljes koncerten.
Igen, mert a fellépések elég rövidek voltak, főleg a Shinterz. koncert tűnt úgy, hogy nagyon gyorsan elröppent. De valószínű ez ezért lehetett, mert a The Pontiac több dalt játszott, amik persze sokkal rövidebbek.

Ők hozták a már jól megszokott színvonalat, a zenéjük természetesen hamarabb elér a közönséghez, sokkal egyszerűbb befogadni, emiatt egyébként jó döntésnek bizonyult, hogy így rakták össze a két formációt. A Shinterz. elborulása után, jó volt, hogy a Pontiac fel tudta pörgetni a bulit, meglepően jól működtek így ketten együtt. Lehet, hogy nekik is kellene valami olyan közös mulatságot szervezni, amire a Pontiac most az Idegennel készül, akikkel egyébként együtt hozták létre ezt a zseniális videót, ehhez a feldolgozáshoz.
The Pontiac – All Along The Watchtower (Bob Dylan/Jimi Hendrix cover)
Subscribe here: http://bit.ly/2URRCTD Follow us https://www.facebook.com/thepontiacmusic/ https://www.instagram.com/thepontiacmusic/ The original song written by Bob Dylan.
A blues-rock egyik legjobb része szerintem az, amikor kiengedhetsz mindent magadból, és ez a formátum nagyon jól megadta erre a lehetőséget a srácoknak. Senkit nem zavart, ha hangosan röhögtek a színpadon, vagy épp egymást szivatták dalok között és közben.
Összességében tehát semmilyen rossz dolgot tudok a Sofar számlájára írni, ez az egyik legmenőbb zenei kezdeményezés ma a világon, ami közelebb hozza az embereket a zenéhez, a zenészekhez, és úgy általában a koncertre járás élményéhez. Lehet, hogy egyetlen koncertet sem kéne soha meghirdetni és az megoldaná azt az örök problémát, hogy az emberek nem járnak eleget élőzenés rendezvényekre.
Innentől pedig, amikor csak tudunk, mi is elmegyünk a Sofar eseményekre és hírt adunk majd nektek arról, hogy milyen is volt, hátha meghozzuk a kedveteket hozzá. Legközelebb találkozzunk február 18-án valahol, valakiknek a koncertjén! 😀
Sofar Sounds Budapest #47
Event in Budapest, Hungary by Sofar Sounds Budapest on Tuesday, February 18 2020
További érdekességekért érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profiljait. Ha pedig szeretnétek picivel hozzájárulni ügyünkhöz, szerezzetek be egy jó Titánok-pólót vagy táskát a Popshopban! Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!