Borzasztóan erősre sikeredett a fesztivál zárónapja, Dave Grohlék monstre koncertet toltak, de az Idles és a twenty one pilots is hatalmasat ment. Kritika.
Johnny Marr
A manchesteri gitárkultúra alapemberét kötelező egyszer látni, Johnny Marr a teljesség igénye nélkül olyan produkciókban fordult meg The Smiths, Pet Shop Boys, vagy Morrissey, de dolgozott már Hans Zimmernek, és írt fenomenális gitárszólót Noel Gallaghernek is. Apropó, utóbbi szerint pedig Oasis sem lenne, ha nincs Marr. Mondjuk, Oasis sincs már, épp tíz éve hullott szét a Gallagher tesók zenekara.
Ilyen előjelek mellett kihagyhatatlannak számított az 55 éves zenész délutáni nagyszínpados koncertje. Sajnos azonban valahogy nem adta magát annyira a dolog. Marr picit introvertáltnak tűnt, baromi jól pengetett, de mintha lélekben máshol járna. Alig kommunikált a tömeggel, s míg a szintén brit Richard Ashcroftnál lehetett érezni, hogy minden porcikájában odateszi magát, addig a manchesteri húrbűvésznél annyira nem.
A végére mintha megérkezett volna a koncertjére, de már nem nagyon tudta megmenteni. El lehetett rajta lötyögni, de sajna, nem hozta lázba az embereket. Talán ha kicsit jobban látszik rajta az izzadságszag, meg kommunikatívabb, s nem flegma faarccal gitározik végig, még azt mondanánk, oké. De így 🙁 Személy szerint azért sajnálom baromira, mert Marr mögött tényleg elég jó életmű áll, amiből sokkal több is átjöhetett volna, így viszont csak azt mondhattuk el, hogy megvolt ő is élőben.
(Balogh Roland)
twenty one pilots
Az utolsó napot a Szigeten a két headlineres esteként emlegette mindenki. A Foo Fighters, a nagy stadion rock utolsó mohikánjai – akiket nagyon nem a nosztalgia faktor tart életben – zárták az idei fesztivált, de előtte talán kicsit ezen stílus romjain felfele kapaszkodó twenty one pilots mozgatott meg mindenkit. És őrült nagy bulit csináltak.
A duó zeneileg azért működik ennyire, mert soha nem csinált semmi hasonlót még zenekar. Hangszerelésileg, felépítésben tök különleges dolgokat csinálnak ketten a technika segítségével, de itt messze nem az alapra lötyögés ment. A dalokat mindenki ismeri, de bennem azért akadt némi félelem, hogy élőben miként is tudnak majd megszólalni. Hibátlanul, ráadásul ahol a koncertverzióit játszották, vagy finoman átúsztak egyik dalból a másikba, pl. a Stressed Outnál, az még inkább csak pörgette a közönséget.
Na, és ha már pörgetés. A twenty one pilots egy frontember nélküli zenei produkció, ahol a két tag egyenértékű, és ugyanannyi elmebetegségből veszik ki a részüket. Ha ez egy kis rövid Wikipédia szócikk lenne, akkor így írnám meg. Josh Dun, amikor kimászott a dob mögül nyomott egy szaltót majd visszamászott, az még csak egy kis bemelegítés volt. A két srác többet lehetett a közönségben, mint a színpadon, a produkció része volt, hogy a dob lekerült a tömegbe, ahol az emberek tartották, Josh pedig a ‘zh on’ dobolt. Tyler felmászott a hangosítótorony legtetejére, tapsoltatot, pacsizott. Hihetetlen kedves és különleges show volt, olyan, mint amilyen a twenty one pilots maga is. Nincs még egy ilyen, valaki imádja, valaki gyűlöli, de összehasonlítani nem nagyon lehet semmivel.
(Bodó Bence)
Idles
Az Idles utolsó három dalára értem csak be, és csalódottan állapítottam meg, hogy nem csak én maradtam le róluk, hanem egész kevesen vannak a sátorban. Az Idles ettől függetlenül Idles-ként viselkedett értelemszerűen, pörögtek, a koncert végén pedig szépen meghaltak a színpadon. Ezek a bajszos emberek, ha jól csinálják újra menővé varázsolják a punkot széles körben.
Amellett sem szeretnék elmenni, hogy az utolsó dal előtt Joe Talbot bemondta, hogy ez az ő antifasiszta himnuszuk, megköszönte a közönségnek, hogy mindenki jól érzi magát és senki nem aggresszív, majd egy mondattal elküldte a brit és a magyar kormányt is. „Elítéljük az aggresszív, rasszista, gyűlölködő kormányokat, mint ami nálunk és nálatok is van.” Ez pedig nekem nagyon szimpatikus. Nem azért, mert most jól odaszúrt a hatalomnak, haha. Hanem azért, mert hisz valamiben és amellett kiáll, legyen az punk zene, vagy emberi jogok. Ez pedig az, amire mostanában gyakrabban kéne emlékeztetni az embereket, az Idles pedig megtette.
(Bodó Bence)
Foo Fighters
Azt hiszem, tök felesleges ragoznom, meg nagy szavakat írogatni egymás után. A Foo Fighters jelenleg a világ legjobb stadionrock zenekara, és egyszer mindenkinek látnia kell őket az életben. Frontembere, az egykori Nirvana-dobos Dave Grohl egy atomvillanás. Ötvenéves, de annyi energia van benne, hogy mindig elámulok, hogyan képes két és fél órán keresztül ekkora intenzitással tolni egy koncertet.
A lendület óriási volt, akárcsak két éve a Papp László Sportarénában, és ezúttal kiderült, illetve a magyar rajongók is meggyőződhettek róla, hogy nyílt terepen is adja magát a zenekar. Egészen elképesztő, emlékszem, 12 éves koromban hallgattam először a Nirvanát és láttam őket koncertfelvételen, ma egy 39 éves leendő apuka vagyok, közben Dave Grohl még mindig ugyanúgy ott áll a színpadon, és mi az, hogy áll, dübörög, elementáris erővel szakítja le tízezrek fejét. Nincsenek rá jelzők.
Külön csípem, mikor jön a pillanat, és Grohl beült a dobok mellé, míg a nem kevésbé energiabomba Taylor Hawkins dobos meg kijön gitározni és énekelni. Ezúttal a Queen és David Bowie közös szerzeményét, az Under Pressure örökbecsűjét tolták el így.
Külön öröm, hogy ugye a Foo először még 1997-ben játszott a Szigeten, akkor kb. alig ismerte valaki. Majd húsz évet kellett várni, hogy ismét nálunk koncertezzenek, amire 2017-ben végül sor került. Emlékszem, akkor mondtam, öt éven belül visszahozzák őket. Ritka pillanat, hogy egy jóslatom így bejöjjön, de örülök neki, mert igazából alkotmányba foglalnám, hogy egyszer az életben mindenkinek kötelezően el kellene mennie egy Foo Fighters agyvillanásra!
A lényeg: T Ö K É L E T E S lezárása volt ez egy egyébként zenei felhozatalban erős Szigetnek – s ha hihetünk Kádár Tamás főszervezőnek, a jövő évekre is cél marad, hogy a Sziget nagyszínpadának minél erősebb legyen a fő fellépősora. Ennek mi csak örülni tudunk.
(Balogh Roland)
A korábbi szigetes koncertekről írt kritikáinkat alább találjátok:
• Florence and the Machine és Superorganism
• Post Malone, Masego és Parcels
• The National, Macklemore, Son Lux
• Richard Ashcroft, The 1975 vol 1 + vol 2, Ivan & The Parazol, Yungblud, Chvrches
• Ed Sheeran
További érdekességekért érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profiljait. Ha pedig szeretnétek picivel hozzájárulni ügyünkhöz, szerezzetek be egy jó Titánok-pólót vagy táskát a Popshopban! Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!
