„Neked kell ambícionálnod magad, mert a zeneipart továbbra se izgatják a rockzenekarok!”
Hatodik lemezével érkezik kedden a budapesti Akváriumba a You Me At Six. A brit zenekar VI címmel kiadott korongjáról még ősszel adott egy tanulságos interjút.
Hatodik lemezével érkezik kedden a budapesti Akváriumba a You Me At Six. A brit zenekar VI címmel kiadott korongjáról még ősszel adott egy tanulságos interjút.
Ahogy már korábban jeleztük: új albummal jelentkezett a The Royal Freak Out. De milyen is ez a lemez? Nepotizmustól mentesen megpróbáltuk kivesézni! Kritika.
Bonnie, Brenda, Britanny és Beverley – nem négy csaj a Tinderről, hanem négy kemény instrumentális stoner agymenés. És épp ezért adjuk. Wings of Moths premier.
Ide-oda kanyargunk egy óvszerekkel teli erdő nem túl tiszta folyamában, és kábé oda érkezünk, ahonnan indultunk. Itt a szegedi Skore első nagylemeze! Kritika.
Cunamit sejtet a Szupercella Pileus című kislemeze. Hogy nem lesz az belőle, az nem baj. Kijelölték maguknak az utat, csak ez számít. Ebből még bármi lehet.
Ezt nem mi mondjuk, hanem az Iron Maiden basszusgitárosa. Steve Harris a brit Kerrang magazinnak adott egy interjút, és eléggé sommásan elemezte ezt a dolgot.
Semmi sem az, aminek látszik? A CsótányDzsó új klipje kész talány, vagy sem? Kiderül! Exkluzív premier.
Nem a Trainspotting, de van olyan őrült a Renton and the Error Jam új lemeze. Exkluzív premier.