Gumipankba csomagolt boldogsághormonok

A Hargitából érkezik az új Supernem? Valódi örömzenével támad friss kislemezében a gyergyószentmiklósi Teddy Queen, akikre nem szól rá senki. Lemezkritika.


Egy napsütéses tavaszi napon, 2016-ban három gyergyószentmiklósi fiatal egy gyönyörű zöld réten, citromos sörrel és ciderrel feltöltekezve, és egy egész napnyi együttlét és szórakozás után úgy döntöttek, hogy megalapítják a Teddy Queen-t. Sajnos semmi információm nincs a banda valódi eredettörténetét illetően, de Nem szól rám senki kislemezüket végighallgatva mást nagyon nem is tudnék elképzelni. Péter Gellért, Csóka Lóránd és Fodor László ugyanis akkora örömmel csapnak a húrok és bőrök közé, hogy a hangszórón keresztül is lehet hallani a mosolyukat.


Bevallom őszintén, ebben az elmúlt két és fél évben engem nagyon elkerült a Teddy Queen, és csak most jövök rá, hogy ezt mennyire bánom. Egyrészt azért, mert a Fish!-en kívül – akikkel a 20 éves jubileum kapcsán Fű alattoztunk – nem találtam még olyan együttest, ami ilyen pontosan vissza tudja számomra adni azt az érzést, amit a korai Supernem anyagok nyújtottak. Másrészt pedig azért, mert ha három húsz körüli srác rommá nyeri magát a Háromszéki Diákegyüttesek Találkozóján és a Legszebb Erdélyi Magyar Dal versenyen, akkor rájuk tényleg oda kell figyelni.


A most májusban kiadott kislemez a címadó dalon kívül két további számot tartalmaz, és mindhárommal együtt érkezik egy-egy pofás klip. Ami kb. csalás, mert egyszerűen olyan jó ránézni az együttesre, hogy az ő szereplésükkel még egy LilG klipet is nagyon szívesen néznék. De most komolyan, öröm nézni, ahogy azt csinálják, amit szeretnek, és tök őszintén: mindhárom videó rendkívül egyszerű, viszont kibeb×szott nagyszerű. Tessék megnézni majd YouTube-on a Videos menüpont alatti embereket, és szépen megtapsolni őket.


A személyes kedvenc a már oly sokszor emlegetett Nem szól rám senki. Ez a legkompaktabb, legszebben felépített anyag, és így érettségi/vizsgaidőszak/évzáró után biztos hatványozottan jól esik az a szellemiség, aminek keretében megszülethetett. A VIBE Fesztivál látogatóinak viszont valószínűleg a Minden a Helyén című dal fog jobban tetszeni, hisz’ a srácok szolgáltatják a marosvásárhelyi bulika idei himnuszát. Igen, a klip itt is felér egy szemgazmussal.

Teddy Queen – Minden A Helyén [a VIBE Fesztivál 2019 himnusza]

A VIBE 2019-es fesztiválhimnusza, és a “Nem szól rám senki” kislemezünk 3. dala!

Ahogy a Supernemnél és a Fish!-nél, úgy a Teddy Queennél is annyira erős a zenei vibrálás (haha), hogy a szöveg szinte másodlagos. Persze, értem, magyar szavakat raknak egymás mögé értelmes sorrendben, de valahogy vagy nem áll össze, hogy miről szól, vagy egyáltalán nem is akarom „összeállítani”. Kivétel ez alól az általam eddig elhallgatott Kicsikét, ami felér egy depressziós segélykiáltásnak. Azaz csak felérne, mert Gege, Csóka és Laci ezt is olyan akkordok és futamok közé csomagolta, hogy fülig érő szájjal próbáljuk átérezni a lírai én tragédiáját. És valahogy a reménytelenségben is a remény csillan fel.


Nem voltam még a koncertjükön, de ez az EP meggyőzött arról, hogy a következők egyikén ott legyek!

További érdekességekért érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profiljait. Ha pedig szeretnétek picivel hozzájárulni ügyünkhöz, szerezzetek be egy jó Titánok-pólót vagy táskát a Popshopban! Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!

Penke Bence