Underground koncertekre járni szexi, a The Sharonz alatt meg tuti egymásba is szerettek

Nem csak illúzió, új folkpop banda került a radarunkra, méghozzá nem is akármilyen. Frontasszony-dömping, exkluzív dalpremier és koncertajánló egyben!

A The Sharonz legénysége /// Fotó: Tóth Kristóf


Az utóbbi években jelentősen megugrott az olyan magyar formációk száma, ahol a női frontember mögött zenélő férfiak csoportja alkot egy egységet. Pásztor Annák és Tarján Zsófik országában egyértelműen látszik, hogy két x kromoszómával is be lehet kerülni a Rock’n’Roll Hall of Fame-be, és habár az Acoustic Planettel már megérkezett az új generáció első fecskéje, hál’ istennek nincsenek egyedül.


A The Sharonz 2017-ben alakult, és bár tavaly elkészült pár demó, a tűzkeresztségen, az első klip feltöltésén, idén nyáron estek át, most pedig legújabb daluk premierjének lehetünk tanúi, amihez egy minimalista szöveges videó is készült.


Életem legrövidebb videóelemzésén vagyok túl most, koncentrálhatunk a zenére. Bodnár Péter producer mind a tíz ujját megnyalhatja, mert ez bizony profi munka lett. Jó, persze, ehhez kellett az a hat ember, akik úgy döntötték, hogy ezt a folkos alter-popot szeretnék játszani, ráadásul ilyen magas szinten.

The Sharonz – Illúzió (Hivatalos szöveges videó)

The Sharonz: Kovács Dóra – ének Almási Bálint – gitár, ének Simon Zsófia – brácsa, vokál Szobonya Levente – gitár Tasnádi László – basszusgitár Kovács Olivér – dob Zene, szöveg: Almási Bálint Hangmérnök/producer: Bodnár Péter A felvételek a Zsiráf Szand és a Kultúrpart Stúdióban készültek.

Kovács Dóra akár lehetne az új Lábas Viki is, ám a Sharonz frontasszonyának hangjában, kisugárzásában egy leheletnyivel (de azért ilyen erős, kézmelegítős lehelet) több dögösség és kraft van, amivel az általam indított képzeletbeli versenyben már 1-0-ra vezet. A demókon egyébként még nem ő énekel, de nem ő az egyetlen, aki később csatlakozott a formációhoz.


A korábbi csellista helyett Simon Zsófia brácsázik, és talán pont az ő játéka adhatja a Sharonz egyediségét. Egyes pillanatokban a népzene és a pop határán billegnek, baromi fogyasztható módon. A felállás-cserék viharában csatlakozott az együtteshez Szobonya Levente gitáros is, öröknek csak az Almási Bálint (gitár, ének), Tasnádi László (basszus) és Kovács Olivér (dob) triumvirátus tűnik, mondjuk okkal. A ritmusszekció tűpontos és tökéletes összhangban van, Olivér pedig jó ízléssel hozza be jazzdobosi képességeit, ha van neki olyanja, ha nincs. A kreatív agy egyértelműen Almási Bálint, aki a zenéért és a szövegért is felelős, szóval ez a poszt-Lovasi alter életérzés, amit érzel, az ő műve.


Persze, a The Sharonznak megvannak a maga gyermekbetegségei, mint minden induló zenekarnak. A minimalizmus egy ideig trendi, egy idő után ki kell lépni a „természetben zenélünk és ez szexi” videoklipek világából, és építsenek akár a folk motívumra, akár Dóra karakterére, egy idő után kialakul, hogy mi teszi a csapatot Sharonzzá. És akkor pedig minden esélye meglesz, hogy bekerüljön a Petőfi-körforgásba, rádió, TV, Zenei Díj, stb.


Okkal pezseg fel egyre több buborék a srácok munkásságáról, a két héttel ezelőtti klip és a mai dal is az október 17-én a Robotban bemutatandó (szintén) Illúzió című lemezük előszele. Úgyhogy, kapjátok össze magatok, keressétek meg azt a lányt/srácot, akivel a Gólyatáborban majdnem volt valami, és rángassátok el őket az Akácfa utcába, mert underground koncertekre járni szexi, a Sharonz alatt meg tuti egymásba is szerettek.

További érdekességekért érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profiljait. Ha pedig szeretnétek picivel hozzájárulni ügyünkhöz, szerezzetek be egy jó Titánok-pólót vagy táskát a Popshopban! Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!

Penke Bence