„Az embereket manapság nem érdekli a másik, csak saját maguk, ezt akartuk klipbe önteni!”

Volt már EP-premierjük, 360 fokos exkluzív videójuk, most egy werkfilmet hoztak nekünk. Így készült a The Tumor Called Marla lemezfelvezető Distances klipje.

 

 

Ha a The Tumor Called Marla, akkor tuti valami csavarról lesz szó. A metálcsapat cuccai mindig többről szólnak, mint szimplán a zene. Így volt ez még anno másfél éve is, amikor az egyik első 360 fokos klippel épp nálunk jelentkeztek be.

 

Nincs ez másképp most sem, lassan érkezik a zenekar új lemeze, ennek felvezetőjeként pedig a hónap elején pattintották ki Distances című dalukat, amire forgattak egy baromi jó, látomásos videóklipet. Az anyag vizualitása nagyon erős, a sztori több, mint brutális. Az egész olyan, mint egy őrült trip sok vérrel meglocsolva. Már csak ezért is izgalmas, ha a nyitány ennyire kemény, akkor vajon milyen lesz a folytatás?

 

De hogy a forgatások során a légynek se esett bántódása, arra itt a bizonyíték, a srácok ugyanis készítettek egy werkfilmet arról, hogyan is készült a klip. Szóval meg lehet nézni, miként mókázott a zenekar, és hogyan álltak össze az egyes jelenetek. A hajtás után pedig kicsit kifaggattam a csapat frontemberét, Gerő Andrást, alias Hekky mestert az új lemezről meg többek között arról, manapság milyen funkciója lehet egy ilyen werk-dolognak. Érdemes tehát tovább olvasni, meg az „Így készültet” nézegetni 😉

 

 

– A Distances-klip, mint az új album felvezetője, direkt lett ennyire brutál, ennyire eklektikus? Az új dalok is hasonló hangulatúak lesznek? A kora őszi megjelenésnél van már szűkebb időhatár?

– Az egész új koncepció erre épül, amióta 8 húros gitár lett. Erre a hangzásra a tagváltások is közrejátszottak, hiszen a műfajt az alkotók különböző személyiségeinek és ízléseinek az egyvelege határozza meg. Az új lemez címe Limbo City lesz (a limbo a biblia szerint az élő- és holtvilág közötti sík), a világot körülvevő emberi folyamatoknak (kulcsszavak, kommunikáció, társadalom, vegyes érzelmek, szürkeség, hirtelen változások) hivatott leírni egy spirituálisabb köntösben. A nyitódal, a Distances lesz a bevezetése az albumnak, melyen keresztül a fent említett folyamatok mind szóba kerülnek, afféle tartalomjegyzék-szerűen, hogy miről is fog szólni a sztori. Magát a nagylemez pontos megjelenését még titkok övezik, viszont addig még két számot fogunk kidobni, mindkettőt videóval, amiből az egyik megjelenési dátuma a Distances című klipünkben van elrejtve 😉 – egy kis játék, ha úgy tetszik.

 

– Hogy alakult ez a kicsit David Lynches, kicsit látomásos, álom-valóság – lázálom-realitás (idősíkok) határán táncoló labilis történet? Ergo, ha dalt írtok, esetleg vizuálisan összeáll fejben, esetleg mi lenne ré jó?

– Attilával a filmes szakmában dolgozunk (ő fény én hang), de ezen kívül is régóta hatalmas filmrajongók vagyunk. Én például rajongok az igényes európai filmekért, rendezőkért is, de akik nagy hatással voltak rám világszerte: Gaspar Noé, Lars von Trier, David Lynch, Christopher Nolan, Dennis Villeneuve, stb. Régóta egy tartalmas dolgot szerettem volna vizualizációnak egy új dalhoz, végre itt volt az ötlet. Ebbe beletoltam mindent, ami átfogóan bemutathatná, hogy miről fog szólni a lemez kontextusa. Sci-fi is, fantasy is, egy két szálon futó történet, ami tulajdonképpen a dolgok végtelen variációira, az idő rövidségére reflektál. Az ötletet lényegében, ami ihlette, amivel minden nap szembesülök: az embereket nem érdekli a másik, csak saját maguk. Az empátia és összetartás hiánya, anyagi dolgokra való motivációk monopóliuma, ilyesmik. Ezt ráhúztuk egy élő/halott világra, megszórtuk egy kis időhurokkal, párhuzamos cselekménnyel, élettel, halállal és tádá. A legelső forgatókönyv szerint a két videó a képen egyszerre, egymás mellett futott volna, de hamar elvetettük az ötletet (pl mobilon vagy kisebb képernyőn való megtekintések miatt). Újabban ismét elővettem az okkultizmusról szóló dolgokat, így kapta a spirituálisabb ízt az egész zenei vonal, amire most fókuszálunk a régiekhez (Trance EP) képest.

 

 

– Kétségtelen, az elmúlt két évtizedben eléggé megváltozott a zenei klip funkciója, ti mire használtok egy ilyen videót? Láttuk a 360 fokos klipeteknél is, hogy ott az újszerű technikai megoldás is hangsúlyos volt.

– Mi azt szeretnénk, hogy vizuálisan is visszaadjuk a dalkontextust, hogy félreérthetetlen legyen, hogy „mire is gondolt a költő”. Nyilván nincsenek nekünk sem csilliárdjaink, meg semmilyen pályázaton semmit nem kaptunk a forgatókönyvre, önerőből történt az egész, csak mert hiszünk abban, hogy egy különleges színt tudunk vinni a zenei, valamint a zenét kiegészítő vizuális palettára.

 

– Nagyjából augusztus 10-ig nincs meghirdetve koncertetek, csak pár nyári dátum. Gondolom, lemezfelvételek, de akkor ez azt jelenti, addig nem is nagyon lesz élő? Fesztiválszezon?

– Nyárra van két időpont, két kisebb fesztivál (Prog Camp, Dinynetörő Fesztivál). Az eseményeink között megtalálható a még meg nem hirdetett budapesti lemezbemutató, valamint nyár végén lesz szerencsénk a nagylemezzel együtt egy óriási hírt közölni mindenkivel koncertügyileg. Szóval most inkább dolgozunk a háttérben, folyamatosan csepegtetünk, lesz két videó még, meg rengeteg meglepetés-ötlet van a tarsolyunkban. Elsődleges cél most a közönség építése egy egész éves marketingkampánnyal.

 

További érdekességekért érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profiljait. Ha pedig szeretnétek picivel hozzájárulni ügyünkhöz, szerezzetek be egy jó Titánok-pólót vagy táskát a Popshopban! Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!

Balogh Roland