Több száz formáció és eszeveszettül sok szám. De vajon melyek voltak a kedvenceink? A Titánok 6. szülinapján megmutatjuk a nálunk megjelent kedvenc dalainkat!
Érdeklődve próbáltam megtudni Rolektől a szűrőket, hogy milyen spektrum mentén haladva válasszam ki azt a hat dalt, amit belerakok ebbe a listába.
“Bármi lehet, amiről bármilyen szinten írtunk.”
Kösz Csoki, nagyon sokat segítettél, hát ilyet kérni bárkitől az nagyjából a lelki terror fogalmával egyenlő, de próbáljuk meg teljesíteni. Vagyis nem teljesen, nem a hat kedvenc dalom kerül most erre a listára, hanem az a hat, ami valami miatt emlékezetes számomra.
Talán az utolsó zenekar, amiért klasszikus értelemben még rajongtam (nem, azért poszter nem volt a falamon) az a Bohemian Betyars. A srácok zenéje iszonyatosan felszabadító, zsigerien természetes. A Csúszkálj pedig ennek az érzésnek az egyik legjobb képviselője, a videó nem csak, hogy nálunk premierezett, de volt lehetőségem beszélgetni a zenekar két tagjával is.
Vannak olyan dalok/albumok, amiket meghallgatok, és egy porszívóügynök mosolyával próbálom onnantól mindenkinek elmagyarázni, hogy miért is kell neki ezt megismerni, beleszeretni, és az élete részéve tenni. Ilyen volt például a Moped Loewen is. Amikor a Jazz Rock Orchestra megjelent egyértelművé vált, hogy ezzel muszáj kereskedni. Mivel volt rá felületem, így sokkal kevesebb random idegenhez mentem oda az utcán azzal a dumával, hogy: „Unja már, hogy szinte sose hall 13 fős Jazz Rock Orchestra-t a rádióban?!”
A listán az egyetlen zenekar, amelyikhez nem tudok konkrét személyes sztorit kötni, – azon túl, hogy a kiemelt dal nálunk premierezett – vagy kiemelni, hogy miért szeretem őket ennyire. Egyszerűen csak azt gondolom, hogy nagyjából bármit csinál a The Anahit, az zseniális, iszonyat ízléses és egyre közelebb lépnek ahhoz, hogy ne legyenek többé feltörekvő zenekar.
Ha Penke barátom azt írta a saját hatos listájában Dobos Kristófra, hogy csalás lenne őt lehagyni róla, akkor a The Calfirornia Nightmares is be kell, hogy kerüljön a felsorolásba. Az ő fejlődésüket gyakorlatilag a 0. ponttól végigkövethettük. Nyilván nem csak emiatt, de a Snort Coccain egyébként is egy olyan dal, amiben, ahogy anno Rolek írta, „érződik, hogy lassan beérnek azok a kései tini elhajlások.” Ez volt az első trekk a kaliforniás srácoktól, aminél azt éreztem, hogy ez már nem csak egy nagyon ígéretes próbálkozás.
Én amúgy nem igazán vagyok oda a szintipop dalokért. Úgy is mondhatom, hogy egyáltalán nem szeretem őket, vagyis eddig nem szerettem. Az egyik legfrissebb nálunk debütáló anyag, a La Superbe Holdin’ On-ja annyira megfogott, hogy lehet levetkőzöm az előítéleteim a szintipoppal szemben.
Egy hely van már csak kiadó a hatos listán, de a Mongooz and the Magnet people=people EP-je volt a legelső, amiben biztos voltam, hogy felkerül rá. Nem csak azért, mert mind a 4 dal hibátlan rajta, vagy azért, mert a Hey Boy klippel együtt a kedvenc dolgaim között van.
Azért is, mert ez volt az első (és azóta is egyetlen) olyan cikkem, amikor azt éreztem, hogy nem tudok mit írni. Egy teljes dolgot kellett bemutatnom, frappánsnak lenni, de egyszerűen az EP nem igényelt semmit, amit egy cikkel én, abban a helyzetben képes lettem volna átadni. Annyira komplex és tökéletes egység ez a kislemez, hogy azt szinte el sem hiszem. Van, amikor nem sikerül jól egy cikk, de csak ennél az anyagnál éreztem azt, hogy csak elvenni tudok a Mongooztól. Mostanáig úgy tartom számon, mint valamit, amibe beletört a bicskám.
Ha pedig egyben szeretnéd végighallgatni a kedvenceim, akkor azt az alábbi Spotify lejátszási listán megteheted 🙂
Ha szeretnétek további magyar dalokat hallgatni, KATT a Titánok Spotify-ra! Csak jókat mutatunk!
Érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profiljait. Ha pedig szeretnétek picivel hozzájárulni ügyünkhöz, szerezzetek be egy jó Titánok-pólót vagy táskát a Popshopban! Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!
