Úrfinak sem kell a szomszédba mennie egy kis látomásos szöveg-vizuál kombóért. Az év dalában induló Pszicho a megfelelési kényszer örök dilemmáját boncolgatja.
Száraz Bence Úrfi nevű formációja nem habos torta. Noha zenéje könnyedebb, gitárcentrikus, popos alapokra épül, a koncepció erejét azonban az ezzel párosuló látomásos, már-már önmarcangoló és picit filozofikus szöveg és annak mélységei adják. Vagy, ha nagyon precízen kellene elemeznünk, e kettőnek az egyre ügyesebb összeboronálása. Merthogy Bence hosszú utat tett már meg, és látszik, bizony képes úgy fejlődni, hogy az üzeneteinek komolysága az egyre jobb közérthetőség mellett is megmaradjanak.
Első nagy durranása, a Sáskák egy hihetetlenül ötletes, elképesztően jól kivitelezett klip volt minden szempontból, ám az biztos, hogy nem volt egy egyszerű darab, szövegértelmezésben semmiképp, és zeneileg is picit bonyolultnak tűnt. Persze nem kell mindenkinek faék egyszerűségben utaznia, ahogy Úrfinak szemmel láthatóan ez nem szándéka, de mégis, ha popról beszélünk, saját definícióját használva „szövegcentrikus-panaszkodóspopról”, annak azért a nem túlgondoltság az ismérve. A magas labda tehát esetükben mindig az volt, miként tud úgy fogyasztható lenni a dolog, hogy a szöveg mondanivalója ne devalválódjon.
Nos, kérem szépen, Az év dala kiírásunkban idén induló Pszicho című számában mindez megvalósul. Talán itt lehet először azt érezni, hogy az egymásnak feszülő zene és a szöveg simul egymásba. Illetve, inkább: egyik nem megy a másik rovására, és a mondanivalónak, az önmarcangolásnak nem kell elhalnia a slágerszag oltárán. És ezek a finomságok azok, amelyekben a közben Bíró Péterrel (basszusgitár), Zalányi Márkkal (gitár) és Malakuczi Bencével (dob) bővülő Úrfi egyre ügyesebben, egyre okosabban tud sáfárkodni.
No, de honnan ez a folyamatos önostorozás?
Az eddigi életem erősen végigkísérte már gyerekkoromtól egy kényszeres megfelelni akarás. Legyen szó munkáról, szociális kapcsolatokról, vagy szülői elvárásokról, mindig ott volt bennem, hogy minden áron még többet kell nyújtanom. Tényleg, minden áron, ha kell csalással is
– vázolja az alaphelyzetet Bence.
Az egész Koszorúk című, egyébként 2018 januárjában érkező album ennek a különböző oldalairól és hatásairól szól. Ebben a koordinátarendszerben pedig a Pszichónak is konkrét, egyúttal elképesztően személyes a története: a dal konkrétan abból az élményből született, amikor Bence annyira küzdött azért, hogy beilleszkedjen, hogy elkezdett mindenkinek olyasmiket hazudni magáról, amikről tudta, az adott személynek, közegnek imponálni fog. Megfigyelte az általa szociálisnak sikeresnek talált személyeket, és igyekezett a lehető legpontosabban eltanulni azokat a viselkedési sémákat, amik népszerűvé tehették őket. Ezt olyan alapossággal művelte, hogy egy idő után kétségbe kellett vonnia, mi tartozik az eredendő tulajdonságai közé, és mi az, amit csak magára vett.
Ez egy nagyon ambivalens élmény volt, hiszen az egyik oldalon sikerült jobban belesimulnom a környezetembe, a másik oldalon, pedig egyáltalán nem tudtam mit kezdeni az önképemmel.
Na ezt sikerült így leképezni, a dal közben valóban a klippel együtt egész. Bence szerint „ebben és a zenében is pontosan ezt a kettősséget szerették volna visszaadni. Ahogy a hangszerelés, úgy az akkordmenet is egy már többször hallott, könnyen befogadható világ, különösen a refrén. Viszont elrejtettünk benne rengeteg hibát, amik megtörik az élvezhetőségét. Hamis ütemen kívüli gitárok, megőrülő zongora, sőt a második verzében még a szöveg is elfogy… Az ének pedig elindul egymaga, aztán kiegészül újabb alteregókkal, a szólamok által, végül a legvégére már teljesen idegen hangok dominálnak. Ehhez Szeiler Bálint segédkezett a torkával a Tündérveséből.”
S miközben a Pszicho megy Az év daláért, épp a napokban jött egy újabb Úrfi-darab a Lángolón; a Rengeteg visszatérés a víziók világába, sokkal több absztrakt szövegképpel, sokkal lassabb ütemben, amit a gitár helyett ezúttal a zongora húz magával. Ez például egyáltalán nem popos cucc, mint inkább ballada, így Úrfiügyileg érdekes lesz a január, hogy azt a sok színt, hangzást, hangulatot miképp pattintják majd össze egy lemezzé.
Közben szépen ráfordulunk itt Az év dala célegyenesére: tíz nap és indul a szavazás! Aki pedig szeretne pacsizni a zenekarokkal, jöjjön el a voksolást elindító december 18-i ÉLŐ közönségtalálkozónkra! Az eseményünkhöz már csak ezért is érdemes csatlakozni (meg a haverokat is hívni), mert ITT mindent megtaláltok majd egészen a verseny december 31-i zárópillanatáig. Itt jelentjük be az indulókat, itt jönnek majd a hasznos infók a december 18-i mókánkhoz, a szavazáshoz és itt aktívkodhattok TI is! Szóval, egyre jobb lesz ?
További érdekességekért érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profiljait. Ha pedig szeretnétek picivel hozzájárulni ügyünkhöz, szerezzetek be egy jó Titánok-pólót vagy táskát a Popshopban! Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!
