Túl vagyunk rajta, értékelünk. Ezt várja mindenki a mai nap, de csak az igazán keményvonalas zenerajongók ülnek tűkön, hogy a Vanishing Pointról olvashassanak.
Mi is ott voltunk tegnap a harmadik alkalommal megrendezett pszichedelikus elborulás fesztiválján, most pedig megnézzük milyen is volt.
Nagyon korán kezdődött az egész fesztivál, így, a hatórás érkezéskor még nagyjából egy üres Dürer fogadott, de a Deep Glaze koncertre már egész szép majdnem félház lett a nagyteremben.
Ami viszont, majdnem végig maradt is. Nem tudom pontosan, hogy hány ember lehetett, de a tavalyi, megmozdulni sem lehet érzés mostanra eltűnt, talán a jegyár emelése miatt, lehet más volt az oka, de kevesen voltak ahhoz képest, amire számítottam. Furcsa ezt mondani, de nem csak szervezési szempontból fontos, hogy legyenek emberek, ám valahogy ehhez a hangulathoz nekem hozzátesz az izzadság, az egymáshoz nyomódás, az az igazi fülledt klubhangulat, amiről idén sajnos le kellett mondani.
De aki kihagyta, az csak magára vessen. Visszakanyarodva a Deep Glaze-hez, azt hiszem meggyőztek, és alig várom az új lemezt. Már a Monotony megjelenésekor is éreztem, hogy most valami új, valami érdekesebb jön, valami olyasmi, amire nem számítottam tőlük.
A koncert pedig az egyik legjobb volt a Vanishingen. Eszméletlenül jól áll nekik ez az új, sokkal elektronikusabb hangzás, és végre megtaláltam bennük azt, hogy miért őket hallgassam és ne a harminc másik ilyen zenekart. Sikerült kiemelkedniük és azt éreztetni velem, hogy ők nem egy rock zenekar, hanem ők a Deep Glaze.
Az egész fesztivál hangulata pedig továbbra is nagyon különleges, vizuálisan is rengeteg melót öltek bele, a folyosótól a koncertekig mindenhol egy olyan egységes felismerhető látvány volt, amiről bármikor megmondanám, hogy igen, ez a Vanishing Point.
Ez, ha elsőre nem is tűnik olyan fontosnak, ha jobban átgondoljuk, rájövünk, hogy ezek a kis apróságok különböztetik meg a Vanishing Point hangulatát a szerveztünk a haverjainknak egy fesztet hangulattól.
A hangulathoz, amit mostanra nem is feltétlen pszichedelikus rock hangulatként tudnék megfogni, mert a fellépő zenekarok egyre messzebb kerülnek attól a képtől, ami erről a műfajról a fejünkben él. Ha a pszichedelikus zenekarokat, mint kísérletezőket írunk le akkor értem, hogy miért így hivatkozunk a fesztiválra egyébként viszont homályos.
Az ország underground fesztiváljává – nyilván az egynapos rendezvényekről beszélünk jelenleg – nőtte ki magát, ahol tökéletesen megfér egymás mellett a japán noise metál felé kacsingatás, a brit teljesen dreamy világot idéző Cousin Kula és a magyar beatkorszakból táplálkozó zenekarok is.
Teljesen értelmetlen lenne végigmenni a zenekarokon, mert nem voltam olyan koncerten, ami negatív irányba lógott volna ki, de olyan, sem ami nagyon kiemelkedett volna a többi közül. Személyes preferenciák alapján biztos, hogy mindenki talált kedvencet a tegnap este folyamán, ahogy én is, de a legfontosabb célja a Vanishingnek azt hiszem, hogy hallgassátok meg az összes zenekart és döntsétek el ti.
Vasárnapi pihi mellé végigpörgethetitek az idei fellépőket, ha ott voltatok azért, ha nem voltatok ott, akkor pedig azért, hogy jövőre nehogy ilyen hibába essetek. Adjátok nekem vissza a fülledt klubhangulatot!
További érdekességekért érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profiljait. Ha pedig szeretnétek picivel hozzájárulni ügyünkhöz, szerezzetek be egy jó Titánok-pólót vagy táskát a Popshopban! Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!
