Új dal, amerikai turné, stúdiózás LA-ben. Ebben utazik az Ivan & The Parazol. Mindennek mi köze a showcasehez? Elég sok! Erről beszélgettünk Vitáris Ivánnal.
► For English version, please CLICK HERE ◄
Mi az értelme a zeneipari, ún. showcase fesztiváloknak? Van-e kézzel fogható eredménye annak, hogy a hazai szakma – elsősorban a Cseh Tamásról Hangfoglalóra átkeresztelt, a magyar könnyűzenét támogató NKA-program anyagi segítségével – az elmúlt években rendesen beleállt ebbe? S főleg, maguk a zenekarok mit és miként profitálnak belőle? Kellendőbb-e a magyar rock and roll a dekadens Nyugaton?
Noha ezek a kérdések folyton ott motoszkálnak az emberben, ám ahhoz, hogy megkíséreljünk válaszokat adni, kellett némi idő. S ugyan sokan mondhatják, jó, jó, lehet, hogy a kapcsolati hálók egyre szorosabbak, de mi, a közönségnek nevezett egyszerű földi halandók vajmi keveset érzékelünk ebből. Nem látunk és ismerünk több szlovén punkzenekart, lengyel hiphopert vagy épp szlovák minimál technóst, mint korábban. Mégis mi értelme van akkor, de tényleg? Jogos kérdések.
Mielőtt azonban elvesznénk a részletekben, maradjunk annál, hogy vajon egy magyar zenekar mit is profitálhat a nemzetközi szakipari fesztiválokból, ha figyel, és kőkemény, célirányos munkával (vagy épp tök véletlenül) építkezik. Merthogy, lehet foganatja annak, ha egy banda tudatosan ráfekszik a dologra. Jó példa erre az Ivan & The Parazol, s ugyan nem akarom velük eljátszani az állatorvosi ló szerepét, de ha megkapargatjuk a felszínt, bizony látszik, az ő felfutásukban és sikerességükben nagy szerepe volt (és van) ezeknek a showcase-megjelenéseknek. Mondhatnám azt is, szinte minden szál oda vezet.
Erről, illetve a november 15 és 17 között immár második alkalommal megrendezésre kerülő, kimondottan a közép-európai zeneipari együttműködésre fókuszáló Budapest Showcase Hub (BuSH) kapcsán ültünk le beszélgetni a zenekar énekes-frontemberével, Vitáris Ivánnal. Már csak azért is, mert az Ivan & The Parazol lesz a BuSH Grand Opening bulijának fő fellépője az Akváriumban. Így abszolút adta magát az, hogy végigzongorázzuk, mit adtak hozzá az ilyen rendezvények az ő karrierjükhöz.
Mindig akad egy váratlan csavar
– Ha kifejezetten minket nézünk, minden egyes showcase-nek meglett a hozadéka – összegez gyorsan Iván. Vegyük csak a banda legújabb, a nyáron a Los Angeles-i EastWest Studiosban felvett, a napokban debütált dalát. A negyedik nagylemezük felvezetőjének szánt Serial Killer egy ösztönösen nyers, zajos cucc.
És ez a már-már vissza a gyökerekhez hangzás tök jól nekik. Minél kevesebb manír, annál jobb. Pont így. Nem is beszélve a napfényes Sunset Boulevard mellett az olyan finomhangolásokról, minthogy a dalban Ellie Fletcher, a Crystal Fightersből, vokálozik és a producere az énekesnő férje, a nem mellesleg Grammy-díjas, Justin Bieberrel meg Skrillex-szel is dolgozó Wil Anspach.
Szép-szép, de mégis hogyan jönnek képbe a showcase-ek?
Több vonalról jutottunk el ide. Igazából már másfél éve kerestünk stúdiót és producert azokhoz az ötleteinkhez, amelyek összeálltak bennünk. Szóval, ez nem ilyen alkotói válság volt, hogy akkor jó, menjünk Los Angelesbe, aztán ott csináljunk valamit. Hanem volt egy koncertfelkérésünk július 4-re az idei San Diego County Fair fesztivál részéről, így úgy voltunk fele, hogy hozzuk ki a maximumot ebből a kint eltöltött tíz napból.
… és akkor a csavar:
A szerencsés az egészben, hogy amikor még 2013-ban Hanni El Khatibbal játszottunk a New York-i CBGB fesztiválon, volt még egy másik zenekar is, a Bass Drum of Death, akiket egy magyar származású arc menedzselt, és vele tök jóba lettünk. Teltek az évek, tartottuk a kapcsolatot, és mikor jött ez a mostani lehetőség, akkor újra intenzívebb lett az egész. Szervezett rá még koncerteket, illetve összehozott a producerünkkel, Willel. Az EastWest Studios egyébként úgy adta magát, hogy Wil korábban dolgozott ott, s belengette, milyen lenne, ha ott rögzítenénk. Naná! Így három dalt rögzítettünk az EastWestben.
A közösködés ráadásul annyira bejött, hogy az új album dalai is odakint készülnek majd, ha minden igaz, januárban megy vissza a zenekar, és a producer új stúdiójában rögzíti a lemezt, amely ezúttal egészben angol nyelvű lesz.
Az örök harc: magyar kontra angol
Ha már felmerült, hogy az új Parazol lemez ugye angolul jön, s a zenekar azért kellemesen megtalált egyfajta egyensúlyt a kétnyelvűségben, adta magát a kérdés, miként állnak ehhez a szűnni nem akaró örök pró és kontrához?
Azt gondolom, nekünk szerencsésen jöttek a magyar dalok is, s fontos megjegyezni, hogy már 2012-ben adtunk ki magyarul számot, a Jól áll nekem az életet. Aztán jött az Illés-dal és még pár, ebből pedig összeállt a Fészek c. EP meg az erről forgatott film. A lényeg, nyelvtől függetlenül alkotunk, nem zárkózunk el semmitől. Sajnálom, hogy itthon még mindig széttárják a karjukat a rádiók, ha angolul énekelő magyar zenekarokról van szó. Ez a kérdés, mármint a nyelv, újra és újra előkerül, igazából nem értem miért. Részünkről az van, hogy csináljuk, amit szeretnénk, és szerintem mindenkinek a saját érzéseire hallgatva kell alkotnia. Én nem akarok magyarázkodni azért, hogy a legújabb számunk, a Serial Killer miért angol. Sose akarok olyan előadó lenni, aki azt nézi mi az elvárás éppen, aki felül egy hullámra, mert az tuti és hozza a biztosat.
„Nézd, ezek vagyunk mi!”
Az aktualitásokon túllépve érdemes visszaforgatni az idővonalat még jobban, mert, ahogy Iván belemelegedett a sztorikba, az rajzolódott ki, hogy tulajdonképpen majdnem mindent mindenből le lehet vezetni.
Vegyük az austini South by Southwest (SXSW) fesztivált – ahol amúgy a Gustav Tiger is megfordult. A Parazolt a 2013-as fellépése után ugyanis visszahívtak a következő kiírásra, ráadásul abban az évben a Take My Hand daluk lett a fesztivál hivatalos promó dala.
Az SXSW-n ráadásul teljesen véletlenül összeismerkedtünk egy fickóval, akinek a dobosunk, Simi odadugta a telóját a füléhez, és mondta: „Nézd, ezek vagyunk mi!”, és aki történetesen olyan ügynökséget visz, amelyik sorozatokba ad el zenét. Így kerültek be dalaink olyan szériákba, mint például a Shameless.
– említ csak egy kapcsolatitőke-építő tök véletlent Iván.
Ezekből pedig, mint mondja, bőven, többszörösen kijöttek az SXSW-s költségeik. S miközben a CBGB-ből jött az új dal, meg a legutóbbi amerikai turné, plusz az új lemez, a Eurosonic esetében szintén sikerült kapcsolatokat kiépíteniük holland vonalon.
Fogj egy portugált, és hopp, itt egy új formáció, a The Melonas!
A zenekarnak showcase vonalon van még egy érdekes kollaborációja, ez a The Melonas.
Még a portugál Westway Lab fesztiválon állt össze a dolog, ahol nem klasszikus zenekari koncerteket rendeznek, hanem európai zenészeket pakolnak össze portugálokkal közös munkára. Így hoztak össze engem és Bexszet egy portugál-brazil punkrocker csávóval, Nelsonnal. Írtunk négy-öt baromi jó számot, a többieknek is tetszett, így csináltunk egy közös albumot The Melonas néven, és ennek lesz egy lemezbemutató nagykoncertje majd december 28-án a Hajón. Gyakorlatilag a teljes Parazol legénység egészül ki Nelsonnal.
Oké, de mi van Közép-Európával?
Felmerül közben az emberben, hogy szép ez a nagy nyugati orientáció, de mi a helyzet a régiós dolgokkal? Már csak a BuSH, meg amúgy az elérhető távolságok miatt is. Érdekelt, hogy ebben például hol tart a Parazol.
Nagyon furcsa, hogy nagyon szarul állunk ezen a téren. S sajnálom, hogy nem erre futottunk rá először, ami talán abból fakad, hogy mindenki a zenepiaci szempontból komoly felvevő erővel bíró térségek, országok, így Németország, Svédország, a Benelux, Nagy-Britannia, valamint az Egyesült Államok felé kacsingat. Ezért is örülök, hogy Budapesten létrejött a kifejezetten a mi régiónkra fókuszáló szakipari fesztivál. És persze, hogy már mennek olyanok, mint a MENT meg Tallinn Music Week is.
– vall őszintén erről az ellentmondásról Iván.
Szerinte a BuSH-ban az a kifejezetten jó, hogy célirányosan összejön a közép-kelet-európai szakma, plusz a zenekarok. Részükről pedig fontos, hogy odaálljunk a rendezvény, az ügy mögé. Emellett, ahogy hallottuk, nekik is jól jönnek a térségi kapcsolatok is.
Persze azért nem ismeretlen terep ez esetükben sem. Akad kapocs, elsősorban a szomszédos országokban, ám főleg az ottani magyarok miatt. Viszont tökre érdeklik a zenekart az ott élő nem magyarok is, hogy egy olyan közegben hogy működnének. Iván szerint jó példa a 2016 év eleji erdélyi turnéjuk, ami „óriási volt, magyarok, románok, vegyesen jöttek, elképesztően lelkesedtek és jó volt látni az egészet.”
Ahhoz, hogy menő legyen a térségünk, PR szempontjából is fel kell építeni. Az kell, hogy igen is, legyen rangja annak is, ha itt megjelensz, s nem csak annak, ha mondjuk egy amerikai, brit fesztiválon, vagy épp egy ottani stúdióban veszel fel anyagot. Én nagyon szeretném, ha ez lenne. De amúgy például a lengyel piac óriási, bandák 3-5 millió lájkkal simán elvannak arrafelé, és ez nem kis szám. És anno magyar zenekarok, mint a Generál vagy a Loksi tízezrek előtt játszottak arrafelé is. Jó lenne, ha a mára szépen kiépülő gazdasági mellett, ezek a kulturális-zenei kapcsolatok is intenzívebbé válnának.
Mi kéne, ha volna?
A nagy kérdés, ha a szakma összejön a térségben, a kapcsolatok alakulnak, mindez miként lesz kézzel fogható a közönség dimenziójában. A biztató összeborulások után ugyanis az elkövetkezendő évek erről kell, hogy szóljanak. Például arról, hogy kialakuljon egyfajta egyensúly a kereslet és kínálat között. Mert, ahogy erre Iván is rámutatott, bizony erre még rendesen rá kell izmozni.
Sajnos, egyelőre sok helyen még mindig nincs meg a fizetőképes kereslet, azaz, nem tudsz egy ponton túl jegyárral bűvészkedni, nem vesznek merch-öt, de istenem, úgy kell tervezni, hogy ilyenek is beleférjenek, már csak az élmény miatt is, mert az hatalmas.
– mondta például az erdélyi túrára utalva.
Visszakanyarodva Magyarországra, szerinte nagyon jó lenne, ha picit tovább tudnánk terjeszkedni, ahol a felvevő közeg már abszolút nemzetközi. Ha, mondjuk, pár magyar zenekar minden évben játszhatna a csehországi Pohoda fesztiválon, ahol a Queens of the Stone Age-től kezdve Jack White-ig mindenki megfordul.
Ahogy fordítva is igaz, tök jó lenne, ha egy-egy nemzetközi húzónév turnéjában ott lenne Magyarország, ahogy manapság látjuk, sokszor nem vagyunk benne. S nem csak Budapest, de akár Pécs, Szeged, Debrecen vagy Sopron is. A klubok – A Hangfoglaló programnak köszönhetően is – szemmel láthatóan fejlődtek az elmúlt pár évben, s ez a mi vidéki turnéink alatt is érződik, látjuk.
Ha pedig BuSH, a fesztiválról ITT mindent megtaláltok! A november 15-i akváriumos Grand Opening Parazolostól, mindenestől ITT leledzik, míg ha a The Melonasra is kíváncsiak vagytok, a december 28-án érdemes célba venni az A38 Hajót.
További érdekességekért érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profiljait. Ha pedig szeretnétek picivel hozzájárulni ügyünkhöz, szerezzetek be egy jó Titánok-pólót vagy táskát a Popshopban! Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!
