Padlón tart az In My Mind, de jó nekünk ott lent

Hihetetlen súlyos dalt hozott a Woodstock Barbie a közelgő EP-jükről. Megszokott hangulat, erős gitár és dobtémák, érces, beleremegős énekek. Exkluzív premier.

Woodstock Barbie /// Fotó: Zsiga Pál
Woodstock Barbie /// Fotó: Zsiga Pál


Vannak, azok a zenekarok, amiknek nagyjából mindegy mihez nyúlnak arany. Teljesen mindegy, hogy épp ska, netán metál elemeket, jazzt vagy bármi mást raknak bele a dalaikba, az óriási siker. Emellett – és abszolút nem ezzel szemben – léteznek azok a zenekarok, amelyek megtalálták maguknak a gyémántot és azt addig csiszolják, finomítják, ameddig csak tudják.


Ebből a nagyon furcsa, ötvös szaklapba illő példából a Woodstock Barbie egyértelműen a második. A legelső daluk megjelenésekor nagyjából mindenki lekerült a padlóra, és azóta se állt fel, mert folyamatosan újabb és újabb számokkal szorít a négyes a földhöz minket. Most éppen az április másodikán megjelenő EP következő dala, az In My Mind küld vissza egy jól irányzott rúgással, mikor már épp kezdted volna összeszedni magad.


Aki követi a zenekart, az már egy kivételével, találkozhatott valamilyen formában a nemsokára megjelenő Soul Smoke EP dalaival. Az In My Mind egy élő felvétel formájában érhető el itt, de még ne hallgassátok meg, kérlek! A zenekar ugyanis hibátlan élőben, így ez az élőfelvétel is egy tökéletes darab, de a stúdióban rögzített dalok azért mégis többet adnak. Élőben például nem hallhatjuk Az Offos Gárék csodálatos vokálozását.


A dal, amit kapunk, egy nagyon súlyos, már-már nehéz szám, a zenei alap nehézségét az ének érces, de energikus jellege egyensúlyozza ki. Ez az érzés annyira csúcsra van járatva, ízléses tálalásban, hogy sokadik hallgatás után mikor felötlött bennem a vajon nem bírta volna még el plusz tíz bpm-et?  kérdés, akkor nagyon gyorsan lehülyéztem magam, hogy az egész lényegét akarom megölni.

Woodstock Barbie – In My Mind (official audio)

Az In My Mind egy tökéletes Woodstock Barbie élmény, nem is csoda, hogy a zenekar a gyémánt csiszolásában ott tart, hogy a nálunk premierező High Wave már külföldi rádiókhoz is bekerült. A zenekar pedig a környező országok showcase rendezvényei által indított mentorprogramban a HEMI-ben is részt vesz, amibe minden országból 3 zenekar került be, kis hazánkat a Woodstock Barbie képviseli a The Anahit és BÖBE mellett. (Ráadásul, a legjobb kilencbe a legfrissebb hírek szerint már csak a Woodstock BArbie jutott be.)


A zenekar tehát nagyon jó úton halad, hogy nagyon értékes ékszer készüljön ebből a gyémántból, ha már végigviszem ezt a szörnyen elcsépelt hasonlatot. Az akadályok szerencsére nem borítják őket túlzottan fel, az EP is már decemberben kellett volna debütáljon, de hát “ki az a perverz, aki ma hosszú távra tervez.” Várjuk az április másodikát, és azt a pillanatot, amikor végre élőben is elmehetünk egy Woodstock Barbie koncerte.

Érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profiljait. Ha pedig szeretnétek picivel hozzájárulni ügyünkhöz, szerezzetek be egy jó Titánok-pólót vagy táskát a Popshopban! Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!

Bodó Bence