Erős őszindítő punk hepaj a Dürer kertben – Zebrahead fotóriport

A képek alapján is átjön, a kaliforniai lakossági punkpop veteránjai nem levezetni jönnek Budapestre! Rég láttunk ennyi közönség tetején szörfölést! Fotóriport.


Az előzenekar, a The Bottom Line igazi brit pop-punkan utazik. És bár nem játszottak többet egy bő fél óránál, illetve a nézőtér is igencsak szellős volt meg akkor, azért a srácok derekasan odatették magukat.


Tetszik, amikor egy ismertebb zenekar felkarol egy kezdőbb csapatot, és viszi magával turnézni (mint például a You Me At Six esetében is, akik a Hot Milket hozták magukkal Budapestre). Persze, viszonyítás, mi a kicsi, ugyanis a The Bottom Line 19 ezres FB-követői létszáma magyar viszonylatban elég penge lenne 😀


A zebrafejűek intrója alatt kezdett megtelni a Dürer nagyterme lelkes rajongókkal, aztán mikor megjelentek az urak a világot jelentő deszkákon akkor jött a teljes eufória.


Nem volt idő unatkozni sem a számok alatt, sem a szünetekben, mert akadt minden a körpogótól kezdve az egymással poénkodáson át a közönség színpadra hívásán keresztül a gumicsónakkal szörfölésig.


A Zebrahead-koncert gerincét a márciusban kiadott Brain Invaders című lemez adta – mivelhogy mégiscsak egy lemezbemutató koncert volt –, de azért belefért egy-két régi klasszikus is, mint például az Anthem, a Call your Friends, a Sirens vagy a koncert zárásaként játszott Falling Apart.


A srácok többször is megköszönték az este során, hogy ilyen erős kezdést adtunk az öthetes európai turnéjuknak, merthogy a budapesti volt az első dátum.


Egy nagyon korrekt és energikus koncertet volt, már csak a közönség felett kavaró tárgyak tekintetében is 😀

További érdekességekért érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profiljait. Ha pedig szeretnétek picivel hozzájárulni ügyünkhöz, szerezzetek be egy jó Titánok-pólót vagy táskát a Popshopban! Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!

Hikisch Gergely