Megjártunk néhány fesztivált 2017-ben is. Így év végén ideje feleleveníteni pár izgalmas élményt. Összeszedtük a kedvenceinket a Biffy Clyrótól a The Killsig.
Folytatjuk az idei besztof listáinkat, így a kedvenc albumaink után jön pár idei fesztiválélmény is, csak hogy legyen min merengeni így a év vége felé. Miközben pedig elmerültök a személyes sztorijainkba, ne feledjétek, még két napig szavazhattok az idei Az év dala kiírásunkra is, hogy a nyolc közül, melyik zenekar nyerje el 2017-ben ezt a megtisztelő címet. Lehet tehát olvasni, meg nyomni a gombot a kedvenc dalotokra is!
Biffy Clyro ► Sziget
(Balogh Roland + Gergely Károly)
Három év után csak sikerült elcsípnünk Ben Johnsont a Biffy Clyróból /// Fotó: Ígéretes titánok
Nem kérdés, a skót Biffy Clyro valami elképesztően fasza élőben. Annyira durva, de kb. majdnem azt a hangzást kapjuk koncerten, mint amit a lemezeiken hallunk. Szóval nem volt kérdés, hogy a trió nagyot megy majd az idei Szigeten is, ahogy tették pofátlanul kevés ember előtt, tenném hozzá, amit picit szomorúan konstatáltam. A kérdés tehát nem az volt, hogy a Biffy ott lesz-e a szeren, hanem, hogy adnak-e interjút? 😀
A sztori három évvel ezelőttre nyúlik vissza: a Simon Neil, a Johnston-ikrek – James és Ben – alkotta csapat 2014-ben az azóta már csipkerózsika álomba merült Pannónia Fesztivál utolsó évadán is fellépett, ahol szintén nagyon akartam volna velük interjúzni. Úgy is tűnt, minden sínen lesz, ám pár órával a lebeszélt időpont előtt csörgött a telóm, hogy a zenekar sajna lemondta a beszélgetést. El nem tudtam képzelni, mi a rosszseb történhetett, míg nem megláttam az Insta-profiljukat, ahol a legfrissebb fotón épp egy jachtról ugráltak fejeseket a Balaton közepén. Ahelyett, hogy például nekünk is interjút adtak volna! Szép, mondhatom.
No, így fordultunk rá az idei Szigetre, s poénból leadtam őket is, de ezek után nem vártam sokat, még akkor sem, mikor a Sziget-sajtósok jelezték, visszaokézták a találkát. Egészen addig így voltam vele, míg elénk nem toppant Ben, a banda dobosa, hogy: no, menjünk dumálni. Még épp előtte fogadkoztam kiváló angol szerkesztőnknek, Gergely Karcsinak – aki elkísért az interjúra, meg fotózott is, így ez közös élményünk –, hogy nem, nem fogom „leb@szni”, ígérem, és megjegyzést sem teszek a három évvel ezelőtti jachtos-fejes fiaskóra, ám ahogy ott állt Ben, egyből mondtam neki, hogy kösz, hogy három éve inkább fejest ugráltatok, mint pacsiztunk. Ő persze pislogott, s miután elmeséltem neki a sztorit, tisztelettudóan rám nézett, elnézést kért, majd egy baromi nagyot röhögtünk az egészen.
S hogy végül milyen lett az interjú? ITT végig tudjátok olvasni, ha még nem volt meg! Ami pedig a fellépésüket illeti, az meg így sikeredett!
The Kills ► Sziget
(Balogh Dániel)
Ez még az albumos dolognál is nyilvánvalóbb, hiszen egy darab fesztiválélményem volt az évben. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen egy kivétellel mindenkit láttam már élőben, akit valaha is akartam. De nagyrészt külföldi koncerteken, így nagyobb magyar fesztiválon még nem is jártam 2017 nyaráig. Most viszont eljött a Szigetre a The Kills, akik az imént említett kivételt jelentették. Évek óta egyre jobban rájuk vagyok kattanva, semmi mást nem hallottam még, ami a bluest annyira kreatívan és őszintén tenné kortárs műfajjá, mint ők. Imádom az albumaikat, Jamie Hince riffjeit és játékstílusát, Alisont, úgy ahogy van, az viszont eddig kissé homályos volt, hogy élőben milyenek is lehetnek.
A szigetes show nagyjából azt az élményt adta, amire számítottam. Végtelenül magabiztosan, óriási energiával zenéltek, remek volt a setlist, tökéletes a hangzás. Az egyetlen hiányérzet talán az lehet, hogy méltatlanul kevesen hallgattuk őket, de valójában ez sem olyan nagyon nagy baj. (Ha lennének ilyesfajta szuperképességeim, akkor biztos fordítva csináltam volna a Kills délutáni, illetve az aznap esti headliner, az unalmas, lelketlen, ellenben vérprofi szuperprodukciót szállító Alt-J koncertjét.)
Emir Kusturica & The No Smoking Orchestra vs. Csík Zenekar
(Bodó Bence)
Tévedtél már fesztiválon olyan koncertre, ahová nem is akartál menni, csak megláttad, és megtetszett? Velem idén kétszer történt ilyen: először, amikor életemben először találkoztam a Csík Zenekarral élőben, és egy nagy külföldi fellépőre igyekeztünk volna, ha meg nem állít az a buli, amit ők műveltek.
A másik ilyen pedig Kisvárdán, az idei L.E.S.Z. Feszten történt, amikor Emir Kusturica & The No Smoking Orchestra volt a színpadon. Olyan varázslat történt a nagyszínpadon a szerb polihisztor koncertjén, hogy egy pillanat alatt táncolt mindenki, aki megállt. Nem tudom felidézni, hogy menyi ember állt pontosan a deszkákon, mivel a színpadkép alapján úgy tűnt, mintha fél Szarajevó – a zenekar onnan érkezett – a kezébe vett volna egy hangszert, és elkezdett volna tökéletesen játszani rajta. A dalokat nem ismertem, az egészről nem tudtam sokat, mindössze annyit, hogy a Macskajaj Kusturica nevéhez fűződik, de azt, ahogy a barátaimmal balkáni zenére bulizunk, azt nem mostanság fogom elfelejteni. Így 2017 legjobb fesztiválpillanatát ők szállították.
Bastille ► Strand Fesztivál
(Penke Bence)
Nem kérdés, az év fesztiválélménye a zenekar, amelyiknek a legutóbbi albuma, a Wild World csak azért nem lett nálam az év korongja, mert tavaly jelent meg. A londoni székhelyű együttes visszatérő vendég Magyarországon, 2014 óta nem volt olyan, hogy ne látogattak volna el hozzánk egy fesztivál erejéig (sorrendben: Sziget, Volt, Sziget, Strand), de ez volt az első olyan koncertjük, ami a Wild World turnéja kapcsán nyomtak le. És valamilyen boszorkányság okán mégis eltalálták a tökéletes harmóniáját a régi, új, és még ki nem adott daloknak, hogy hiányérzet nélkül ülhettem be a kocsiba.
Valahányszor Bastille koncerten vagyok, az a kellemes érzés fog el, hogy itt van négy rettentő tehetséges srác, akik éppen felmentek a Nagyszínpadra zenélni. Dan Smith és csapata ráadásul annyira emberi, sztárallűröktől és maníroktól mentes, hogy az emberben olyan érzések kavarognak, mint amikor elmegy megnézni a haverja negyedik koncertjét a Kék Yukban vagy a Zappa Caféban (ha egyáltalán még így hívják azt a helyet). És miközben a közönséggel való kommunikáció közben Dan megmarad a srác a szomszédból, olyan showt képes csinálni, hogy Jared Leto könyöröghet a receptért. Táncol, táncoltat, végigfut a kordonok között, miközben lepacsizik a szerencsésekkel (és közben rájuk is néz), és már olyan szavakat is tud magyarul, mint „Köszi”, „Köszönöm szépen” vagy éppen „Bocsánat, a magyarom nagyon rossz”. És legyünk őszinték: a Strand Fesztiválon messze nincsenek ideális koncertkörülmények, de a 2014-es BRIT Awards nyertesek nemhogy lehozták, de gyakorlatilag sz*rból várat építettek.
Közben így a végén behúztunk benneteket a csőbe, és, ha még nem tettétek, akkor szavazzatok az idei Az év dala kiírásunkon is; döntsétek el, melyik legyen a legizgalmasabb idei magyar feltörekvő hang az Ígéretes titánokon! Szavazatodat köszönjük, ha pedig megosztjátok a haverokkal is, és bújtogattok, akkor még hatalmasabb szívet küldünk szilveszterre ? KÖSZI!
További érdekességekért érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profiljait. Ha pedig szeretnétek picivel hozzájárulni ügyünkhöz, szerezzetek be egy jó Titánok-pólót vagy táskát a Popshopban! Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!
