Ha valamivel szemben óriási elvárásaink vannak, akkor az a legtöbb esetben csalódáshoz vezet, néha viszont rendesen betalál. Shaibo, Naked Feet kritika.
Már a vizuális felvezető se kutya /// Fotó: Sivák Zsófi
Jó-e egyáltalán az elvárás? Ez fogalmazódott meg bennem többször is, míg a Shaibo Naked Feet című albumát hallgattam. A zenekar első nagylemeze ez, de 2016-ban kiadtak már egy EP-t, amivel megismerhettük őket, és rájöhettünk, hogy bizony, egy nagyon tehetséges társaságról van szó. Egy ilyen kezdés után kellett a saját maguk által felállított mércét megugrani.
Én abszolút nem azt kaptam, amire számítottam, és ez mennyire jól van így. A lemez végig meglep. A Naked Feet minden dala más, sehol nem unok rá egy pillanatig sem, és még véletlenül se érzem azt, hogy egy másik zenekar számát hallgatom épp. Érződik rajta a munka, ennek ellenére nincs izzadság-, sokkal inkább szerelem szaga van, amibe a zenekar nem sajnálta belefektetni az energiát, hogy működjön, és, hogy meglegyen a saját hangjuk. Lassan be is lehet venni a zenei szakszótárba, hogy „Tudod olyan Shaibos!”
Két klip, a nálunk is bemutatott Next to Me, illetve a Day by day volt az, amivel felvezette a zenekar a lemezt, és nem hinném, hogy ez véletlen volt. Az album két külön pólusa ez a két dal, olyan különböző színek, egyúttal mennyire igazi dolgok. Annyira emberik, és ezektől érzi magához közel az ember.
Az albumot két aspektus teszi igazán erőssé. Az egyik pontosan az előbb taglalt dolog, hogy sehol nem akarja velem elhitetni, valami csak ilyen, vagy csak olyan. Nem egy habos-babos poplemez, ami arról szól, hogy mennyire jó minden, de nem is egy sötét utópisztikus alkotás. 2018-ban, amikor másról sem szól az egész ország/világ, csak arról, hogy csak egy lehetőség/választás van, azaz valami vagy fekete, vagy fehér, vagy tökéletes, vagy szörnyű, akkor azt hiszem, ez nem csak zeneileg, de emberileg is egy óriási érdem, amiért hatalmas pacsi jár nekik.
A másik pedig az, hogy mennyire feszes az egész lemez. Lehet, hogy csak én nem vagyok hozzászokva az ennyire erős szünetekhez, de felkaptam rá a fejem. Egy folyamot vártam, ahol csak elindulunk, és majd valahol kiszállunk, amit meg is kapok, de a pauzák miatt egy pillanatra sem engedik el a figyelmem. Próbáltam ugyan a háttérben hallgatni, de a Naked Feet nem ilyen lemez. Folyamatosan előre kérezkedett, mint egy figyelemhiányos kisgyerek, és nem hagyta, hogy mással foglalkozzak. A mértéket viszont pont úgy találták meg ebben is, hogy még élvezni tudjam, tolakszik ugyan, de nem akar minden pillanatban az arcomba mászni. Teret hagy ahhoz, hogy valóban figyelni tudjak rá, valóban a saját gondolataim alapján értelmezzem a zenét.
A dalokról külön-külön pedig nem érdemes beszélni. Nem azért, mert nem érdemlik meg, hanem mert a lemez összességében egy egész. Nem tudnám megmondani, melyik a legerősebb dala, ahogy arról sincs fogalmam sem, melyik a leggyengébb. Ez az album akkor adja igazán vissza, amit akar, ha az elejétől a végéig meghallgatjuk. Ha mégis mondanom kellene egy dalt, akkor a Glaciers lenne az, de csak azért, mert nekem ez festi legjobban az egész lemez hangulatát.
Közben a legfontosabb, vajon a Shaibo megugrotta-e a saját maga által felállított mércét? Egyértelműen igen! Némi hiányérzet azért mégis akad, ennek pedig az egyetlen oka, hogy magukhoz képest talán szűkre szabták a határaikat. Ha valakikben ennyi minden lapul, akkor szeretem, ha kicsit jobban feszegetik a határaikat. Persze, ez az anyag érdemeiből viszont semmit nem von le, és abszolút személyes preferencia.
A Naked Feet már most az idei év egyik nagy személyes kedvence, és megmerem kockáztatni, a legőszintébb albuma. A zenei részek hihetetlenek, Zsófi hangja továbbra is simogatja az érzékeinket, és nagyon nehéz bármi olyat is mondani a lemezről, amit ők nem mondanak el benne a zenéjükkel.
Mindezek fényében mindenkit csak arra tudunk bíztatni, hogy hallgassatok Shaibót, nem bánjátok meg, és június 5-én, kedden mindenképp menjetek el a zenekar következő koncertjére a Ludwig Múzeumba, ahol a Mïussal közösen lépnek majd fel.
További érdekességekért érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profiljait. Ha pedig szeretnétek picivel hozzájárulni ügyünkhöz, szerezzetek be egy jó Titánok-pólót vagy táskát a Popshopban! Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!
