Pszichedelikus űrutazás művészeti formákon keresztül. Posztmodern indietronic az Imitation műhelyéből, kreatív határfeszegetés a második albumukkal. Kritika!
A klasszikus sci-fi irodalom nagyjából abból áll össze, hogy a szerző kitalál egy jelen tudományos keretek között elképzelhető technológiai innovációt, csak azért, hogy egyből azon kelljen gondolkodni, hogy az miként fordulhat a legkatasztrofálisabb irányba és/vagy ez milyen (morális) kérdéseket vet fel. Egy ilyen tipikus gondolatkísérlet a teleporté. A fiktív irodalmi logika szerint a portál az egyik helyszínen módszeresen atomjaira bontja szét az utaztatni kívánt tárgyat vagy személyt, majd ugyanabban a sorrendben pakolja újra össze a célterületen. De vajon ugyanazok az emberek maradunk-e az atomok visszaillesztése után is? Meghalunk-e valójában az utazás pillanatában, vagy tekinthető ez az élet folytonosságának? És mi történik akkor, ha egy hiba miatt nem megfelelő sorrendben legózgat a második gép, mi jöhet ki akkor a másik oldalon?
Idáig kalandoztak gondolataim az Imitation második nagylemezének végighallgatása közben, az Artificial by Nature ugyanis olyan, mintha a különböző művészeti irányzatok és formák egyszerre ugrottak volna bele a fenti találmányba, de a végponton randomgenerátor döntött volna az outputról. Izgalmas, váratlan és csodálatra méltó.
Pippo Inzaghi a leshatárra született, és valami hasonló igaz az Imitationre is, Pápai Zsanett zeneszerző kalandor és experemintális jazz énekes és Gödri Bulcsu értelmiségi gondolkodó és mediális polihisztor zenei násza természetéből fakadóan jelenti a határok feszegetését. 2020-as debütalbumukról mi is írtunk, már akkor látszódott, hogy a rendezett elektropszichedelikus káosz jóval többről szól, mint a zenéről. Kulcsszó az összművészet. Az azóta eltelt időben pedig a páros a külvilág felől egy száznyolcvan fokos fordulatot vett, és a szeptember kilencedikén az éterbe küldött második album jóval líraibb és érzelmesebb hangulatokkal ragadja magával a befogadót.
Már aki be tudja fogadni, az Artificial by Naturenek ugyanis pont annyira gyengéje, mint erőssége vibráló egyedisége. Koherenciáról ugye értelemszerűen nem beszélhetünk, a 13 dalos tracklistán éppúgy megtalálható instrumentális downtempo mint széteffektezett jazzfutamok, a paletta tényleg a szintipopos I Hear You-tól a goasztikus Inaudible Soulig színesebb, mint egy szélesvásznú álomkabát. Helyenként komfortosan irritáló és feszült monotonitás, miközben bármikor lélekmelengető űr-keringővé alakulhat, mint a nyár legjobb dalai közé beválogatott Al’s Daydream, mint az lemezt beharangozó single. Szóval nem a kellemes péntek délutáni kocogós zenéd, de most őszintén: mindez amit leírtam, mennyire király már!?
Zenei gurméknak pedig egyenesen kötelező hallgatnivaló, mert egyszerűen olyan ízléssel és hozzáértő profizmussal vannak kiválasztva a kis midifileok a szerintem 1TB-ot meghaladó sample-bankból, olyan finomra hangolt érzékkel vannak effektelve és visszhangoztatva a hangsávok, hogy azt öröm hallgatni. Zsanett hangja és szövegei pedig újabb adag szenet lapátolnak a dimenziók között vágtató vonat mozdonyába.
Ha hagytad magad elcsábítani az érzékszervi vakrepülésre, teljes lényeddel átélheted október 16-án a Király utcai Gödörben, ahol mindezt be is mutatják mielőtt egy mini német turnét nyomnak, a piszok mázlisták. Neked pedig csak a jegyedet kell megvenned, hogy te is szerencsés legyél.
Dj-szett-szerű lo-fi melankóliába esni kortárs táncosok gyűrűjében | Ígéretes titánok
Ha kedvet kaptatok és szeretnétek további magyar dalokat hallgatni, KATT a Titánok Spotify-ra! Csak jókat mutatunk!
Érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profiljait. Ha pedig szeretnétek picivel hozzájárulni ügyünkhöz, szerezzetek be egy jó Titánok-pólót vagy táskát a Popshopban! Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!
